Zala vármegyei összefoglaló

2023. 05. 19., p - 08:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 20 éves lenti nő közlekedett személyautóval 2023. május 18-án 21 óra 10 perc körül Zalaegerszeg külterületén, a Sashegyi úton. A fiatal sofőr figyelmetlensége, valamint az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére úgy kanyarodott rá a 74-es számú főútra, hogy nem adott elsőbbséget egy neki balról érkező, Nagykanizsa felé tartó gépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a szabályosan közlekedő autó utasa, egy 55 éves zalaegerszegi nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány kilenc főt fogott el, akik közül hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük kettő személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedésben résztvevőket, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak!

Továbbá felhívjuk a figyelmet arra, hogy elsőbbsége csak annak van, akinek megadják! Amennyiben az adott úton a gépjárművezetőnek elsőbbségi joga van, azt a másik autóstól sajnos nem minden esetben kapja meg. Saját érdekükben fokozott óvatosságot és körültekintő vezetést javaslunk számukra is!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mozgó sorfal, lánc, védelmi alakzat, folyosó…

Csak néhány azok közül a csapatszolgálati elemek közül, amiket a Készenléti Rendőrség (KR) kiképzési és módszertani szakemberei gyakorlatban tanítottak meg a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred tízfős csoportjának. A rendőrök által tartott kétnapos tömegkezelési tréning a KR központi objektumában zajlott.

 

Őrizetben a késdobáló

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a csobaji férfit, aki kést dobott a felesége hátába.

 

Tudta, mit tesz?!

Csaknem tragédiába torkollott egy családi vita Tiszaderzsen. Egy férfi láncfűrésszel vágta meg édesanyja kezét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

 

Elfogták a rablás elkövetőit

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai két fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak egy idős férfit és elvették a pénzét.

 

Reszkessetek, betörők!

Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.