Zala vármegyei összefoglaló

2023. 05. 26., p - 08:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 83 éves helyi férfi közlekedett személyautóval 2023. május 24-én 18 óra 28 perc körül Zalaegerszegen, a Köztársaság útján az Alsóerdei út felől. A sofőr az egyik kereszteződéshez érve balra kanyarodás során összeütközött egy szemből érkező és egyenes haladó motorkerékpárossal. A baleset következtében a 21 éves motoros az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök kettő főt állítottak elő, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.