Zala vármegyei összesítő

2023. 01. 25., sze - 07:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 32 éves helyi férfi 2023. január 24-én 9 óra 10 perc körül Zalaegerszeg külterületén közlekedett személyautóval a 7401-es számú mellékúton, Gellénháza felé. A sofőr, előzéshez készülve egy jobbra ívelő kanyarban feltehetőleg megcsúszott a járművével és frontálisan nekiütközött egy vele szemben érkező gépkocsinak. A baleset következtében mindkét járművezető könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.