Zala vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 47 éves helyi nő kerékpárral közlekedett 2023. február 2-án 14 óra 50 perc körül Keszthelyen, amikor a Rákóczi tér 13. szám előtti parkolót keresztező úttestre figyelmetlenül hajtott ki, és összeütközött egy személyautóval. A baleset következtében a biciklis nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány nyolc főt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.