Zivatarban vezetve fának hajtott a gépkocsijával
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Egy 19 éves pápai férfi közlekedett személygépkocsijával a 83-as számú főúton, a 61. kilométerszelvényben Tét felől Győr irányába 2022. június 28-án 7 óra körül. Haladása során a sofőr feltehetően nem a főút nedves útfelületének megfelelően választotta meg a járműjének sebességét, nem tudta uralni az autót, és azzal megcsúszott. A vezető az úttestet elhagyva egy fás-bokros árokparton hajtott keresztül, és egy fának csapódott a gépjárművel. A balesetben a fiatal gépkocsivezető megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
- Számoljon eső, zivatar, vihar esetén a „vízen futás” veszélyével, szél által sodort törmelékre, faágakra, és a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!
- A kormányt fogja stabilan, két kézzel!
- Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!
- Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!
- Kétkerekűvel viharos időben inkább ne induljon útnak!
- Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén ha nem tudja biztosan uralni a járművet, várja meg félreállva a vihar végét!
... hogy mindenki hazaérjen!