Zsarolás miatt felelhet
Vádemelés javaslatával zárták le az eljárást a pásztói nyomozók.
A Pásztói Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást V. Attila 22 éves gyöngyöspatai lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. július 7-én 21 óra körül Tar község területén, a menetrend szerint közlekedő vasúti szerelvényen, egy férfi nyakából a láncát elvette és annak érdekében, hogy azt visszaadja követelte, hogy a sértett a lakásán adja át részére a mobiltelefonját. Ezt követően 2016. július 28-án a gyanúsított a sértettet a Salgótarjánból Hatvan irányába közlekedő vonatról leszállva lakásáig kísérte, mely közben a férfi nyakából a láncát kiszakította és arra kényszereítette, hogy a lánc visszaadása érdekében tabletjét és telefonját adja át. A lakásáig kísért sértett rokonai V. Attilát a rendőrök kiérkezéséig vissza akarták tartani, de ő a helyszínről elmenekült. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A Pásztói Rendőrkapitányság az eljárást a 22 éves férfi ellen a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.