Zsarolás miatt kell felelniük
A dabasi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.

Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya T. János 48 éves és T. Stefán 20 éves alsónémedi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegette meg a sértettet 2015. május 3-án 19 óra 30 perc körüli időben azzal, hogy amennyiben nem ad nekik 40 ezer forintot, akkor elvágják a torkát, valamint további bántalmazásokat is kilátásba helyeztek.
A sértett a fenyegetés hatására 2015. május 4-én a kért összeg egy részét Alsónémedin átadta a gyanúsítottaknak, akiket a rendőrök a pénz átadását követően elfogtak és a Dabasi Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2015. május 6-án elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
A gyanúsítottak ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.