Ez bűncselekmény!
Elhullott bikaborjúja tetemét vitte ki egy lucernaföldre egy férfi Eleken. Nem gondolta, hogy ebből baj lehet, hogy ezzel bűncselekményt követ el. A rendőrség eljárást indított ellene és az ügyének iratait átadta az ügyészségnek.
Elhullott bikaborjúja tetemét vitte ki egy lucernaföldre egy férfi Eleken. Nem gondolta, hogy ebből baj lehet, hogy ezzel bűncselekményt követ el. A rendőrség eljárást indított ellene és az ügyének iratait átadta az ügyészségnek.
Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset, körözés alapján történt elfogás és egy bűncselekmény gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.
Közel félmillió forintot érő mobiltelefonját hagyta őrizetlenül egy férfi Orosházán, a piacon. Egy nő ellopta a telefont, de a rendőrök elfogták, így a tulajdonosa visszakapta a készüléket. A rendőrség mindenkit arra kér, hogy vigyázzon a dolgaira!
Érezte a füstölt hús illatát, ezért tört be egy füstölőbe egy férfi Mezőhegyesen. Öt sonkát és szalonnát lopott, de lebukott, a rendőrök elfogták. Ellene és segítője ellen is büntetőeljárás indult. Az ügy iratai az ügyészségre kerültek.
Egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset, egy körözés alapján történt elfogás és három bűncselekmény gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.
Alkoholt ivott, úgy vezetett egy férfi Kardoskúton. Nem tudta úton tartani a kocsit, belehajtott egy árokba. A múlt heti közlekedési ellenőrzéseken Békés megyében 29 járművezetőnél jelzett ittasságot a szonda.
Ittas járművezetés és garázdaság miatt történt rendőri intézkedés.
Békésen ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.
Gyomaendrődön balesetnél helyszíneltek, Szarvason ittas járművezetés gyanúja miatt, Békéscsabán és Orosházán őrizetbe vétel miatt intézkedtek a rendőrök.
A rendőrök elfogtak három körözött férfit.