Helyi hírek

Szabálysértési őrizetek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szécsényben szeszes italt, Salgótarjánban illatszereket kíséreltek meg eltulajdonítani a bolti tolvajok.

Hírek Fejér megyéből

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Garázdaság miatt állhat bíróság elé

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 20 éves férfival szemben.

Jogosulatlanul parkolt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök nyomozást indítottak egy férfival szemben, aki a gyanú szerint rokona mozgáskorlátozott igazolványát használta fel úgy, hogy a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.

Árokba hajtott a 83-as főúton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr letért az úttestről és elveszítette uralmát a személyautó felett.

Az elmúlt 24 órában történt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Hír Vas megyéből

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Elfogták a betörőket

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök pár óra alatt azonosították a három férfit.

Lezárt ügy: Elvitte a zseblámpát

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 26 éves helyi férfival szemben.