Cipőt akartak venni
Két fiatalkorú azért tört fel egy gépkocsit Dinnyésen, hogy a bűncselekményből származó pénzből lábbelit vásároljanak.
Két fiatalkorú azért tört fel egy gépkocsit Dinnyésen, hogy a bűncselekményből származó pénzből lábbelit vásároljanak.
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
Közúti közlekedési baleset Szeghalmon, falopás Lőkösházán és körözés alapján történt intézkedések Békéscsabán, illetve Újkígyóson.
A komlói rendőrök elfogták a pénztárcatolvajt.
Székesfehérváron zsebtolvajt és körözött személlyel szemben intézkedtek a rendőrök.
A gyanú szerint több gépjárművet törtek fel.
A váci rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást egy 31 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint három embert bántalmazott, majd egy egészségügyi intézményben megrongálta a berendezési tárgyakat.
Kosarának és táskájának eltulajdonítása miatt hívott rendőrt egy nyergesújfalui asszony, de kiderült, más kocsijába pakolt.
A körzeti megbízottak fogták el a menekülő férfit.
Az elmúlt 24 óra eseményei.