Helyi hírek

Bíróság elé áll a tolvaj

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök a debreceni férfivel szemben.

Előzetesben a szentendrei betörők

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két szentendrei fiatalt, akik egy dunabogdányi hétvégi házba törtek be.

Bíróság előtt a kollégáját zaklató férfi

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Meg akarta tréfálni munkatársát egy gyulai férfi, ezért naponta többször is megcsörgette őt telefonon. A hívásokat azonban még azelőtt megszakította, mielőtt a hívott fél fogadta volna azokat.

„Sulimoped” program indult Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezésében 2013. október 16-tól Bács-Kiskun megyében is elindult a „SuliMoped” program.

Fizettek, de nem kaptak semmit

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfi került előzetes letartóztatásba, miután a megrendelt árut nem küldték meg a sértettek részére. Közel száz megrendelőt károsítottak meg.

Az elmúlt 24 óra számokban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Rendőrkézen a betörők

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a fiatalokból álló csoportot, akik zabari és ceredi otthonokba törtek be.