Hír Somogy megyéből
Háromszor tért vissza a helyszínre, élelmiszereket és alkoholos italokat lopott.
Háromszor tért vissza a helyszínre, élelmiszereket és alkoholos italokat lopott.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Az elmúlt 24 óra eseményei a számok tükrében.
Vádemelési javaslattal zárta a Várpalotai Rendőrkapitányság a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.
Lovas képzésnek ad otthont a kiskunhalasi volt határőr lovasbázis.
Három fiatal férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szentendrei rendőrök, miután betörtek egy dunabogdányi hétvégi házba.
Bíróság elé állítási javaslattal zárta a közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság.
Négy férfi Debrecenben, az utcán verekedett össze. A rendőrök elfogták őket.
Betörőt értek tetten a hódmezővásárhelyi rendőrök.
A hálószobában, az ágy alatt talált rá a hazaérkező tulajdonos arra az idegen fiatalemberre, aki a be nem zárt házba betérve csillapította éhségét, és egy csomagot is összekészített magának.