Országos összesítő
Az elmúlt 24 óra statisztikája
Az elmúlt 24 óra statisztikája
Megpróbálta elütni haragosát az a férfi, aki ellen emberölés kísérlete miatt folytatott eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozást a rendőrség befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Győrújfalu lakóinak több mint fele tért már vissza otthonába 2013. június 12-én reggelig. A rendőrség fokozott jelenlétével szavatolja biztonságukat.
A rendőrség 2013. június 12-én 9 órától felkészülten biztosítja Pilismarót lakóinak hazatérését. A lakosok ugyanúgy kapják vissza otthonukat és értékeiket, ahogy a kitelepítéskor hagyták.
Az árvíz miatt lezárt területekről nem jelentettek bűncselekményt.
Biztonságban tudhatják értékeiket a bátaiak is.
Sem bűncselekmény, sem baleset nyomait nem találták a rendőrök.
Figyelmetlensége kis híján az életébe került.
A vízirendőröknek kellett megtiltani a kisgéphajó haladását.
Bajára települ a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság operatív törzse 2013. június 12-én.