71 gyorshajtó 2 éjszaka alatt

2022. 12. 23., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Sebességmérési akciót tartottak a budapesti rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. december 16-án 21 órától 17-én 3 óra 30 percig, és december 17-én 21 órától 18-án 3 óra 30 percig közlekedésrendészeti ellenőrzést tartott a Váci úton és a Szentendrei úton. Az akció fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt.

A két helyszínen 71 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax, ami azt jelenti, hogy átlagosan óránként 5 autós nem tartotta be az adott útszakaszon a megengedett sebességhatárt. A szabálytalankodók közigazgatási bírságra számíthatnak.

Az akció során elfogtak egy ittasan vezető nőt, és egy egyedi azonosító jellel visszaélő férfit, velük szemben büntető feljelentést tettek. Egy másik sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, mert járművét engedély nélkül alakította át, elvették  a kocsi forgalmi engedélyét is. 

Közigazgatási bírságot három sofőr kapott, egyikük sebességtúllépés, a másik záróvonal átlépés, a harmadik pedig a behajtani tilos jelzőtábla figyelmen kívül hagyása miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.