A 21-es főút nem a Hungaroring, a traffipax nem célfotó
Egy gépkocsivezető járműve végsebességének határait feszegetve száguldott, semmibe véve a közlekedési szabályokat.
November 9-én délelőtt a 21-es főút 23-as kilométerszelvényében próbálta megdönteni egy sofőr az éppen aktuális gyorshajtási rekordot személyautójával. Az útszakaszra megengedett 110 km/h helyett 191 km/h sebességgel száguldott, amelyhez egy Forma–1-es csapat már tapsolt volna, ellenben a nógrádi rendőrök kevésbé lelkesedtek. A helyszín közelében történt pár héttel ezelőtt egy nagy ráfutásos baleset, amelyben szerepet játszott az egy irányba haladó járművek jelentős sebességkülönbsége is, ezért különösen indokolt volt az útszakasz rendőri ellenőrzése.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának egyenruhásai nem hagyták, hogy a rekordkísérlet titokban és érdemtelenül maradjon. Kompromittáló és igen drága fényképfelvételt készítettek a száguldásról, ami miatt a gépkocsivezető 210 ezer forint pénzbírságra és jelentős közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.
A gyorshajtással elérhető időnyereség irracionális baleseti veszélyforrással, üzemanyag-többletfogyasztással, valamint pénzbüntetéssel jár!