A rendőrök befejezték a Polgár és Tiszaújváros között történt baleset vizsgálatát

2020. 04. 28., k - 09:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két jármű frontálisan ütközött, amely során egy 20 éves nő életét vesztette.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy hajdúböszörményi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi Audi típusú személygépkocsijával közlekedett a 35-ös számú főúton 2019. május 18-án 13 óra 30 perc körül.

A sofőr, Polgár felől haladt Tiszaújváros irányába, amikor járműjével áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött egy Honda típusú gépkocsival. A közlekedési balesetben a Honda 20 éves női utasa – kórházba szállítását követően – életét vesztette, míg annak vezetője és egy másik utasa súlyos, az Audit vezető férfi pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.