A sofőr a szabályok súlyos megsértése után ütött el gyerekeket a zebrán

2023. 07. 19., sze - 13:14
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rátkai sofőr átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát, továbbá kikerülte azt az autót, amelyik megállt, hogy átengedje a gyerekeket a zebrán, akiket a szabályokat súlyosan megsértő autós elütött. A rendőrség vizsgálja a körülményeket.

Rátkán, a Kossuth utcában 2023. július 18-án 18 óra 30 perckor egy autó sofőrje megállt, hogy átengedje a kerékpárt és rollert toló gyerekeket a zebrán. A szabályokat betartó kocsi mögött haladó másik jármű vezetője átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát és a felfestést, továbbá elhaladt az előtte megálló autó mellett. A szabályokat súlyosan áthágó sofőr elütötte, illetve elsodorta a zebrán áthaladó két kislányt és a kisfiút, utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A két kislány szerencsére nem sérült meg, de a lelki megrázkódtatás erősen megviselte őket.

A Szerencsi Rendőrkapitányság bűnügyi eljárás keretében vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

A Szerencsi Rendőrkapitányság az eset kapcsán felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ha balesetet szenvednek, a legtöbb esetben súlyos, vagy tragikus a következmény!

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat, figyeljenek magukra és egymásra is!

 

A járművek vezetői fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek környékét! Sokat segít a szemkontaktus, hogy mindenki számára világos legyen, mit fog tenni a másik!


Hírfolyam

 

Fogolyszökés miatt keresték

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.

 

Táska lopás miatt keressük

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.

 

A nagyító alatt

Hamis okmányokkal próbált átlépni a határon, de lebukott egy élelmes csaló a szolgálatot teljesítő egyenruhások előtt.

 

Összesítés

Intézkedések a be nem jelentett fővárosi gyűléssel kapcsolatban.

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.