A vadelütések megelőzése érdekében

2019. 07. 24., sze - 07:50
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány hasznos tanácsot ad a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban.

A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a legjobb módszer a figyelem, a fokozott óvatosság és a sebesség csökkentése. Lakott területen kívüli utakon vadakkal bárhol és bármikor találkozhatunk. Leggyakrabban azokon az útszakaszokon kell számolni megjelenésükre, amelyeket „vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el.

kép

Július második és augusztus első felében az őzek párzási időszaka van. Ilyenkor az őzbakok óvatlanul rohannak keresztül az úttesten. Szarvasok esetében a párzási időszak szeptemberre és októberre esik, így az azzal járó veszélyekre is tanácsos készülni.

A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépkocsivezetőkhöz képest. Ezért részükről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassúbb és óvatosabb közlekedés.

Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni próbál a közeledő zajforrás elől. Hasznos eszköze lehet a vadelütések elkerülésének a vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy különösen azokon a szakaszokon vezessenek fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel, ahol ezt veszélyt jelző tábla is jelzi! Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is megtörténhet a baj. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nemigen lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését. Amennyiben bekövetkezett a baleset, azonnal értesíteni kell a rendőrséget. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy az elpusztult állatot soha nem szabad elvinni, mert azzal lopást követünk el.

Közlekedjünk körültekintően, tegyük ezt azért,

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.