Amikor semmi nem stimmel…

2023. 07. 05., sze - 14:14
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki megkísérelte elkerülni a közúti ellenőrzést.

A járőrök Ercsi belterületén, a Szent István úton lettek figyelmesek egy rendszám nélkül közlekedő Volkswagen típusú személyautóra július 4-én kora délután. A hiányosság okát az egyenruhások is szerették volna mielőbb megtudni, ezért ellenőrzés céljából a gépjárművet és annak sofőrjét megkísérelték megállítani. A járművet vezető férfi nem osztotta a járőrök elképzelését, és kivonva magát a rendőri intézkedés alól sebesen elhajtott a helyszínről. A rendőrök nyomban utánaeredtek, majd néhány perccel, valamint egy-két utcával arrébb utolérték és elfogták a rebellis sofőrt, akiről megállapították, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel és az Érdi Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől. A szabálytalanságok sora ezzel azonban még korántsem ért véget, hamarosan ugyanis arra is fény derült, hogy az általa vezetett személyautó sem érvényes kötelező biztosítással, sem műszaki vizsgával nem rendelkezik, és azt korábban már kivonták a forgalomból.

Az ercsi illetőségű férfit a járőrök előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, és az elkövetett jogsértések miatt büntető-, valamint szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!