Áttért a szemközti forgalmi sávba, majd összeütköztek

2022. 05. 16., h - 08:47
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőröket egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez riasztották.

A 6-os számú főúton, Ercsi felől Dunaújváros irányába közlekedett 2022. május 15-én délután Skoda típusú autójával egy 33 éves budaörsi férfi. Haladása során - feltehetően a vakító, erős napsütés miatt - nem követte az út vonalvezetését, és áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol a jármű bal első kerekével összeütközött a szemből szabályosan közlekedő Ford személygépkocsi bal hátsó kerekének. A két felni összeakadt, mindkét kerék légvesztetté vált, majd a Ford az ütközés hatására megpördült, és az elejével a bal oldali szalagkorlátnak csapódott, a Skoda pedig egyenesen, a szemközti forgalmi sávban továbbhaladva száz méter után állt meg.

A balesetben a vétlen sofőr és utasa megsérültek, őket a mentők kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy mindig tartsanak napszemüveget a gépjárművekben! A nyár közeledtével számolnunk kell a napsugarak vakító hatásával, amikor a közlekedési szituációk felmérése és azok körültekintő, biztonságos kezelése érdekében sokszor a napellenző nem nyújt elégséges megoldást,  napszemüveg viselése válhat szükségessé. Használatukkal csökkenthető az ilyen jellegű balesetek kialakulásának veszélye.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.