Autók az út melletti árokban

2022. 07. 04., h - 07:59
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 23 éves mosonmagyaróvári férfi közlekedett 2022. július 3-án 6 óra 30 perckor az 1-es számú főúton Levél felől Mosonmagyaróvár irányába egy Suzuki típusú személygépkocsival. Haladása során a 166-os kilométerszelvényhez érve – mivel vélhetően járműve sebességét nem megfelelően választotta meg – utolérte az előtte haladó, 22 éves mosonmagyaróvári férfi által vezetett Volkswagen személygépkocsit és nekiütközött, amely az útról lesodródott és az oldalára borulva állt meg.

Az esetet követően a Suzuki vezetője a gépkocsijával az út bal oldali sávjába sodródott, ahol a vele szemből érkező, 55 éves kisbodaki sofőr által vezetett Isuzu kistehergépkocsinak gépkocsinak csapódott, amely szintén az árokba sodródott és felborult.

1

A balesetben a Suzuki, valamint az Isuzu vezetője megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

3

Az eset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

5

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A nagy meleg ellenére is legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!
  • A járművezetés során legyenek figyelemmel arra, hogy hőség idején a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válhatnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.
  • A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki, menet közben használjanak légkondicionálót, vagy gondoskodjanak a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!
  • A balesetek megelőzése érdekében minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Aki keres, talál

Egy kamionban bujkálva találtak rá egy körözött férfira a rendőrök Leányváron.