Az elmúlt hét közlekedési jogsértései számokban Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2021. 11. 23., k - 09:35
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség eljárást indított a sofőrökkel szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 3 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A sofőrök közül 2 ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, míg 1 ellen bűntett elkövetése miatt indult eljárás.  Engedély nélküli vezetés miatt 2 gépjárművezetőt vettek szabálysértési őrizetbe a rendőrök.    

A közúti ellenőrzések során 21 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A megye rendőrei 11 gépi, 10 nem gépi meghajtású jármű vezetőjét szűrték ki a közúti forgalomból. Nyolc sofőr ellen büntetőeljárást, 11 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 2 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki. A vezetői engedély bevonására 4 esetben került sor.

Az elmúlt hétvégén egy napon három ittas sofőr is balesetet okozott a megyében, Szolnok, illetve Tiszaföldvár belterületén, valamint Abádszalók külterületén. Csak a véletlenen múlott, hogy a járművezetők más járművel nem ütköztek, és másnak nem okoztak sérülést. A baleset következtében egy gépkocsivezető könnyű, míg egy elektromos kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.    

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában! A járművezetők nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik, ha úgy ülnek a volán mögé, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Az elfogyasztott alkohol jelentősen növeli a reakcióidőt és tompítja az érzékszerveket. Ez különösen veszélyes lehet az őszi és téli időjárás beköszöntével, hiszen erre az időszakra jellemző csapadéktól, párától csúszós, lefagyott utak a megszokottól eltérő vezetési technikát, nagyobb koncentrációt igényelnek. Kérjük, hogy a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy pályán a biztonságos közlekedésért

A MOL-Tatabánya Kézilabda Klub és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a biztonságos közlekedés elősegítésében.

 

Helikopterrel keresték az illegális migránsokat

Elfogtak egy svéd embercsempészt Balotaszállásnál a megye rendőrei. A férfi 35 határsértőt szállított, akik közül 34-en elszaladtak, végül a Készenléti Rendőrség helikoptere segített a felkutatásukban.

 

Lezárt akta: ingázó betörő

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy gyulai férfi ellen, aki Szegeden több családi házat tört fel.

 

A mérleg: hétrendbeli lopás

A rendelkezésre álló adatok alapján hét bűncselekményt követett el egy férfi az elmúlt időszakban Kunmadarason. A karcagi rendőrök kitartó munkája vetett véget a sorozatnak.