Az elmúlt hét közlekedésrendészeti tapasztalatai Fejér vármegyéből

2023. 09. 12., k - 09:56
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hét során tizenegy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből három esetben ittas volt a balesetet okozó jármű vezetője.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten 67 közúti közlekedési baleset történt, melyből 56 anyagi kárral végződött, míg további 11 személyi sérülést eredményezett; ezek közül 3 súlyos, 8 pedig könnyű személyi sérüléssel járt.

Az említett esetek kapcsán az egyenruhások 3 esetben intézkedtek olyan járművezetővel szemben, akik a gyanú szerint úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak és balesetet okoztak.

Gyalogos-átkelőhelyen szabályosan közlekedő 4 és 6 éves gyermekek sérültek meg abban a közlekedési balesetben, amely 2023. szeptember 8-án délután történt Móron, a Táncsics Mihály utca és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca kereszteződésében. Az eljárás adatai szerint egy kisbéri férfi járművével a Széchenyi István utca irányából a Deák Ferenc utca felé közlekedett, amikor haladása során nem adott elsőbbséget a neki jobbról, a Kossuth Lajos utca irányából közlekedő és már a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen tartózkodó két gyermeknek, és elütötte őket. A baleset következtében a kiskorú gyalogosok az elsődleges adatok alapján súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A Móri Rendőrkapitányság a balesetet okozó járművezetővel szemben büntetőeljárást indított.

Fontos, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra, különösen nevelési, oktatási intézmények közelében. Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművel – amennyiben szükséges – a zebra előtt meg tudjanak állni. A gyalogosoknak ezeken a helyeken elsőbbségük van a járművekkel szemben! Jogkövető magatartással, kellő odafigyeléssel a balesetek többsége megelőzhető, elkerülhető lenne!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.