Baleset a 47-es számú főúton

2016. 10. 27., cs - 09:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök Berettyóújfalu és Tépe között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. október 27-én 8 óra 10 perc körül a 47-es számú főút 29. kilométerszelvényében, Berettyóújfalu és Tépe közötti útszakaszon, egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között árokba hajtott. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A helyszínelés idejére a rendőrök félpályán lezárták a balesettel érintett útszakaszt, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!


Hírfolyam

 

Befejezték a komádi emberölés nyomozását

A gyanú szerint egy 64 éves férfit egyik alkalmazottja lőtte le pisztollyal. A bűnügyi igazgatóság nyomozói vádemelési javaslattal adták át az iratokat az ügyészségnek.

 

Határ menti értekezlet

Magyarország 2. számú, valamint a Szlovák Köztársaság Nyitrai, illetve Besztercebányai Kerület határmegbízottjai értékelték az elmúlt fél év közös feladatait Verőcén.

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.