Baleset az M1-M7 autópálya közös kivezető szakaszán

2014. 12. 08., h - 02:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Személyi sérülés nem történt, de a belső sávokon nem lehet közlekedni.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 8-án 1 óra 20 perc körüli időben az M1-M7 autópálya közös kivezető szakaszán - a Budaörsi út és a Pannonhalmi út kereszteződésénél - egy a fővárosból kifelé közlekedő személyautó eddig tisztázatlan körülmények között szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a Budapest felé haladó belső forgalmi sávokban az oldalára borulva állt meg. A balesetben senki nem sérült meg.

 

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök az M1-M7 autópálya közös ki-, illetve bevezető szakaszán mindkét pályatest belső két sávját lezárták, a forgalom csak egy-egy sávon halad.

 

Kérjük az arra közlekedőket, fokozott körültekintéssel vezessenek!

Forrás: Google maps


Hírfolyam

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.

 

Látta a balesetet?

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20000/19175/2025. ideiglenes számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Túrázókon segítettek

Két soproni járőr és egy helyi polgárőr kutatta fel az eltévedt erdőjárókat a Lőverekben.

 

Fokozott ellenőrzés

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.