Baleset Kóny külterületén

2014. 12. 11., cs - 13:13
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi és egy tehergépjármű ütközött.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2014. december 11-én 6 óra 25 perckor az M85-ös autóút 14-es kilométer szelvényében, Kóny külterületén.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 30 éves budapesti lakos közlekedett VW típusú személygépkocsijával a 85-ös számú főúton, Enese felől Csorna irányába. Haladásakor az Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítása ellenére a 85-ös számú főút, M85-ös számú autóút kereszteződésébe behaladt és nem biztosított elsőbbséget a Győr felől Sopron irányába egyenesen közlekedő 60 éves soproni lakos által vezetett tehergépkocsinak.

A VW elejével a tehergépkocsi bal hátsó oldalának ütközött. A jármű balesetet megelőzően az útkereszteződésben kihelyezett kikerülési irányt jelző jelzőtáblának nekiütközött, majd tovább haladva a 85-ös számú főút szalagkorlátjának sodródott. A Mercedes típusú tehergépkocsi az ütközés hatására áttért a menetiránya szerinti bal oldalára ahol, a bal elejével a szalagkorlátnak ütközve állt meg.

A balesetben a személygépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.


Kapcsolódó oldalak