Balesetek vármegyénk útjain

2023. 02. 22., sze - 10:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőröket az elmúlt napon öt személyi sérüléssel, illetve négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesethez riasztották.

Egy 27 éves sofőr közlekedett BMW típusú személygépkocsijával az M1-es autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába 2023. február 21-én 11 óra 30 perc körül. Győr térségéhez érve a pálya belső sávjából a külsőbe akart áthaladni, azonban – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – a mellette szabályosan haladó – vontatmánnyal ellátott – tehergépkocsinak ütközött. A karambol hatására a személyautó az út melletti szalagkorlátnak csapódott.

A balesetben a BMW két utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében a közlekedés minden résztvevőjének be kell tartania a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.