Balesetet szenvedtek, majd hátrahagyták az autóba szorult ismerősüket

2022. 03. 18., p - 07:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított – két ismerősével közösen – egy személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Vágóhíd utcán 2021. május 25-én este. A sofőr elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lehaladt az úttestről, áthajtott a szalagkorláton, majd kidöntött egy betonoszlopot.

A baleset következtében az autó jobb első utasa a gépkocsiba szorult és súlyosan megsérült, ennek ellenére a két férfi a tőlük elvárható segítségnyújtás nélkül elmenekült. A rendőrök őket a helyszíntől nem messze elfogták, majd előállították. Az eljárás során kiderült az is, hogy a jármű vezetőjének soha nem volt jogosítványa, továbbá az ismerőse autóját jogosulatlanul hozta el a baleset napján.

A 24 éves helyi lakosnak segítségnyújtás elmulasztása bűntett, jármű önkényes elvétele bűntett és közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie, míg társát segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki a nyomozók. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.