Befejeződött a baleset helyszínelése a XVIII. kerületben
Befejezték a rendőrök annak a balesetnek a helyszínelést a Budapest XVIII., Szarvascsárda téren, ahol egy villamos elütött egy gyalogost.
Ahogyan erről korábban tájékoztatást adtunk, eddig ismeretlen körülmények között 2014. szeptember 24-én 8 óra 31 perckor Budapest XVIII., Szarvascsárda téren az 50-es viszonylatszámú villamos elütött egy gyalogost. A 68 éves gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset helyszínelésének idejére az Üllői utat a városközpont irányába a Petőfi Sándor utca és a Ráday Gedeon utca közötti szakaszon lezárták a rendőrök. A helyszínelést 10 óra 40 perckor befejezték, a forgalom zavartalanul halad.
A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja.