Befejeződött a baleseti helyszínelés

2014. 04. 08., k - 14:31
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 53-as úton történt balesetnél befejeződött a helyszínelés, feloldották az útlezárást.

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk közúti közlekedési baleset történt Akasztó közelében, az 53-as út 15-ös kilométerénél 2014. április 8-án 8 óra 41 perckor.

A kamiont az árokból kiemelték, befejeződött a műszaki mentés, 2014. április 8-án 14 óra 20 perckor feloldották az útlezárást a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.