Befejezték a helyszínelést a dunakeszi rendőrök

2014. 10. 14., k - 09:52
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi és busz ütközött össze.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, eddig ismeretlen okból és körülmények között ütközött össze egy személygépkocsi és egy busz 2014. október 14-én 7 óra 50 perckor Dunakeszi, Fóti út és Dr. Brusznyai Árpád utca kereszteződésében. A baleset következtében négy személy sérült meg.

A teljes útlezárás mellett folytatott helyszínelést a dunakeszi rendőrök befejezték, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul halad. 


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.