Cikázva száguldott

2023. 10. 26., cs - 12:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megváltozott útviszonyokat figyelmen kívül hagyva, előzgetve száguldott járművével egy sofőr a 21-es főúton.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának egyenruhásai október 23-án délelőtt figyeltek fel egy személygépkocsira, majd rögzítették a sebességét a 21-es főúton. A sofőr Salgótarján felé haladt, és a sebességhatárt jelentősen túllépve előzgette a szabályosan haladó autókat.

A mérőműszer felvétele szerint az útszakaszra megengedett 110 km/h helyett 192 km/h-s tempóval száguldva veszélyeztette saját és mások életét, testi épségét.

A hatályos jogszabályok alapján a rendőrök a járművezetővel szemben 169 000 forint közigazgatási bírságot és 6 közúti, közlekedési előéleti pontot állapítottak meg.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az őszi közlekedési viszonyok beköszönte számos veszélyhelyzetet rejt magában, a megváltozott időjárási viszonyok a sofőrök részéről más vezetéstechnikát igényelnek. Eső, csúszós utak és rossz látási viszonyok nehezíthetik a közlekedést, ezért kérjük Önöket, hogy járművük sebességét mindig az időjárási, a látási és az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg! 

Kérjük, tartsák be a közúti közlekedés szabályait, vezessenek óvatosan és körültekintően!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.