Drága gázfröccs

2024. 01. 10., sze - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendőrautó kamerája előtt driftelt egy autós a XIII. kerületben. Nem úszta meg.

Füstölgő, csikorgó abroncsokkal, három forgalmi sávon átvágva hajtott ki egy BMW a Váci útra 2024. január 2-án éjszaka Angyalföldön. A veszélyes mutatványnak nemcsak az arra közlekedők voltak szemtanúi, hanem a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai is. Utána hajtottak, megállították az autóst, és szabálysértési feljelentést tettek ellene. A 35 éves férfit a lakhelye szerint illetékes XIV. Kerületi Rendőrkapitányság 130 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.