Egy nap alatt négy

2019. 01. 14., h - 11:17
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök az elmúlt napon négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, közülük egy balesetet okozott.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2019. január 13-án 0 órától 2019. január 13-án 24 óráig négy olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik szeszes ital fogyasztását követően ültek a volán mögé, közülük egy sofőr balesetet okozott.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 55 éves pápai lakos 2019. január 13-án 10 óra 40 perckor személygépkocsival közlekedett a 83-as számú főúton, Pápa és Takácsi között. Haladása során gépjárművével letért a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, majd belehajtott a vízelvezető árokba. A baleset során a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett, a gépjárművében pedig anyagi kár keletkezett. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök mintavétel céljából előállították a helyi kapitányságra.

Az 55 éves sofőrt aznap 15 óra 15 perckor Pápa egyik utcájában újra intézkedés alá vonták a járőrök, aki a balesetben megrongálódott gépkocsiját vezette. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda továbbra is pozitív értéket jelzett, ezért mintavétel céljából előállították a Pápai Rendőrkapitányságra.

baleset

A Veszprém megyei rendőrök további két esetben büntető feljelentést tettek járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt, további egy személlyel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a mért értéknek megfelelően.

Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti. Már kis mennyiségű szeszesital-fogyasztás hatására is nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő képesség és tompulnak a reflexek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetők forgalomból való kiszűrésére. A tragédiák, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek megelőzéséért azonban a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.