Egy órán belül kétszer is karambolozott
Ittasan vezette autóját az a férfi, aki Gyirmóton egy óra leforgása alatt két balesetet okozott, és mindkét helyszínről elhajtott.

Gyirmóton, a Papréti úton személygépkocsival közlekedett július 10-én 18 óra 40 perc körül egy 28 éves helyi lakos, amikor vélhetően ittas, vagy bódult állapota miatt az útról lesodródva egy betonoszlopnak ütközött.
Ezt követően a járművel tovább folytatta útját és a Malom utcában egy közúti jelzőtáblát tarolt le, majd Győr-Ménfőcsanakra autózott, és a Szél utcában leparkolt.
A sofőr nem vette azonban észre, hogy a második balesetnél a jármű rendszámtábláját elveszítette, így a rendőrök mintegy fél órán belül megtalálták, nála alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért a fiatalembert előállították.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.