Elképesztő: Mezítláb az autópályán

2023. 05. 02., k - 14:17
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegyei autópálya szakaszokon a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának hiánya ugyanolyan veszélyes, mint mezítláb vezetni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztályának munkatársai a napokban végrehajtott akciójukban, elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrizték az M30-as autópálya arnóti szakaszán.

Húszezer forint helyszínbírságot szabtak ki az egyenruhások azoknak a kamionsofőröknek, akik nem használták a biztonsági övet. Azoknak a vezetőknek is, akik ugyan „bekötötték” azt, de úgymond ráültek és az övet ellenőrzés idejére hátulról előre húzták. Ez veszélyes manőver!

Az autópálya rendőrök miközben a biztonsági öv helyes használatára ösztönözték a járművezetőket, egy másik veszélyforrására is felhívták a figyelmüket. A közlekedési rendőrök erősen nem ajánlják, hogy sofőrök papucsban, vagy mezítláb vezessenek. A biztonság ez esetben sokkal fontosabb, mint a kényelem. A rendőrök a megállított és ez ügyben érintett sofőrök figyelmét arra hívták fel, hogy papucsban, illetve mezítláb kevésbé lehet kontrollálni a pedálokat. Tehát ez is veszélyforrás.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei autópályaszakaszokat a rendőrség folyamatosan ellenőrzi, így a járművezetők számíthatnak a közlekedés biztonságát szolgáló akciókra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.