Elütött egy kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt

2020. 09. 13., v - 10:33
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi nyomozók őrizetbe vették a helyi férfit.

Ismeretlen személy közlekedett személygépkocsival Karcag belterületén, a Kungát utcában 2020. szeptember 12-én 18 óra körül, mikor a Kacsóh utca kereszteződésénél elütötte a védett úton közlekedő kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A beszerzett adatok alapján, és a helyi szolgálatirányító parancsnok személyismeretének köszönhetően a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 24 éves férfit a nyomozók elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, és a gyanúsított elmondása szerint, emiatt hajtott el a helyszínről. Az ütközést követően az autót pár utcával arrébb hátrahagyta és hazagyalogolt. A baleset során a biciklis súlyos sérülést szenvedett.

A Karcagi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása vétség, valamint közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.