Feloldották a teljes útlezárást Rudabánya előtt
Halálos közúti közlekedési baleset történt Rudabányán, aminek következtében egy 52 éves férfi az életét vesztette, a helyszínelés idejére lezárt útszakasz újra járható.
Mint az már ismeretes Rudabánya előtt 2014. február 27-én 16 óra 5 perckor közúti közlekedési baleset történt. Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett. Az autó egy hídáteresznek ütközött, végül felborult. Az 52 éves kazincbarcikai sofőr az autóból kiesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti közlekedési baleset körülményeit.
A rendőrség a helyszínelés idejére az adott útszakaszon elrendelt teljes útlezárást 20 óra 35 perctől feloldotta.