Feloldották az útlezárást Győrteleken
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 10 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2014. június 8-án 4 óra 15 perc körüli időben Győrtelek belterületén. A jelenlegi adatok szerint egy lengyel forgalmi rendszámú személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti sávba, melynek következtében frontálisan ütközött egy autóbusszal. A baleset következtében a személygépkocsi megpördült az úttesten és a mögötte közlekedő román hatósági jelzésű kisteherautónak csapódott. Az elsődleges adatok szerint a személygépkocsiban tartózkodó öt román állampolgár a helyszínen életét vesztette és a balesetnek további öt személy sérültje van. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 10 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.