Feltehetően ittas volt, balesetet okozott

2023. 04. 03., h - 13:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy 53 éves férfival szemben intézkedtek.

Győrben, az M1-es autópálya 119-es kilométer-szelvényében közlekedett egy román férfi járműszerelvényével 2023. április 2-án 3 óra körüli időben. Parkolás céljából hátramenetet hajtott végre, aminek során – feltehetőleg ittassága miatt –nekiütközött a pihenőhelyen mögötte várakozó személygépkocsinak. A baleset során anyagi kár keletkezett.

1

2

A járőrök a helyszínen a járműszerelvény sofőrjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

3

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.