Fókuszban a szabálysértők

2022. 07. 12., k - 12:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerencsi rendőrök az ellenőrzések ideje alatt számos jogsértés miatt intézkedtek.

A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai a nyári időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a város illetékességi területén a közlekedési szabálysértők kiszűrésére. A rendőrök folyamatosan, több helyszínen ellenőrizik a közlekedőket, amelynek elsődleges célja a balesetek megelőzése, közlekedési szabályszegéseket elkövető járművezetők szankcionálása.

A szerencsi egyenruhások az utóbbi időben több sofőrrel szemben intézkedtek, többek között azokkal, akik figyelmen kívül hagyták az elsőbbségadási, a kanyarodási, illetve az előzési szabályokat.

Ezek a szabálysértések a közúti baleseteket előidéző okok között előkelő helyen szerepelnek, ezért a rendőrök a megelőzés érdekében az elkövetkezendő időben is kiemelten ellenőrzik, majd a közlekedőket.

Kérjük, hogy a közúti tragédiák elkerülése érdekében a közlekedési szabályokat mindig tartsák be!

 

„... hogy mindenki hazaérjen!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.