Földes úton próbált elmenekülni

2021. 07. 27., k - 13:22
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 31 éves sofőrt.

Egy terepjáró közlekedett Esztergomban a Csatai utcában 2021. július 26-án 23 óra 10 perc körül. A járműre cseh forgalmi rendszám volt felszerelve, amit egy 31 éves dorogi férfi vezetett. A sofőr amint észlelte a rendőröket megállt, majd megfordult és nagy sebességgel elhajtott. A járőrök ezt észlelték, a szolgálati gépjármű megkülönböztető fény - és hangjelzéseit használva próbálták megállítani a terepjárót. Haladása közben a sofőr több szabályszegést is elkövetett, majd egy földes úton próbált kereket oldani, ahol személyautóval már nem lehetett közlekedni.

Egy szolgálaton kívüli esztergomi rendőr is értesült az eseményről. A terepjáró képességekkel rendelkező járművével, a földes úton is követni tudta a másik terepjárót. Az elől haladó jármű egy betonkerítésnek ütközött, az eset során személyi sérülés nem történt. A szolgálaton kívüli rendőr egy főt a gépkocsiban elfogott. Egy fő futva elmenekült, de őt egy elhagyatott épületben elfogták. Kiderült, hogy a személy volt a járművezető, akit az Esztergomi Járásbíróság 2021. október 10-ig eltiltott a járművezetéstől.

Mindkét személyt előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol az alkalmazott kábítószerteszt és alkoholszonda is pozitív eredményt mutatott a járművezetőnél. A 31 éves férfi ellen járművezetés az eltiltás hatály alatt, kábítószer birtoklása, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség vizsgálja, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. A rendőrség J. Istvánt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy az Esztergomi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.