Folytatódott a drón bevetése Győrben

2022. 11. 16., sze - 07:02
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök visszatérő jelleggel a levegőből figyelve ellenőrizték a tilos jelzésen áthaladást.

A közlekedésbiztonsági helyzet javítása, valamint a szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a rendőrök drónnal is figyelik a baleseti gócpontokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2022. november 14-én 13 óra és 14 óra 30 perc között biztonságos távolságból és helyzetből tudtak kiváló minőségű videófelvételeket készíteni egy-egy szabályszegésről.

A közlekedésrendészeti ellenőrzéskor a rendőrök Győrben, a Széchenyi híd és Szövetség utca kereszteződésében kiemelten a tilos jelzésen áthaladandókra fókuszáltak. Az egyenruhások rövid idő alatt öt szabálysértővel szemben intézkedtek, akik figyelmen kívül hagyták a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzéseit, és balesetveszélyes helyzetet teremtve nem álltak meg az útkereszteződésben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy ne veszélyeztessék saját magukat, utasaikat és a közlekedő partnereiket azzal, hogy áthajtanak a tilos jelzésen! Vigyázzanak magukra, családtagjaikra, utasaikra, és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is! Minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!

A közlekedők hasonló ellenőrzésekre az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.