Fújhatta

2021. 05. 19., sze - 10:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi járőrök elfogták azt a 65 éves helyi sofőrt, aki a teljes forgalmi sávot elfoglalva szlalomozott. A szonda egyértelműen számszerűsítette az okot.

Bizonytalanul haladó autóval szembesültek a helyi rendőrök 2021. május 16-án 1 óra körül. Egy körforgalomhoz közeledve a sofőr kitöltötte az út teljes terét, padkától padkáig közlekedett. A rendőrök egy közeli benzinkúton igazoltatták. A kocsiból - járműve haladásához hasonlóan - bizonytalanul kiszálló, 65 éves férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

Kihallgatásán elmondta, hogy egy gödi csárdában tartott oktatást, majd a társaság tagjaival iszogatni kezdtek. Nem figyelte, mennyit gurított le a felszolgált borból. Mikor a mulatság véget ért, gondolkodás nélkül volán mögé ült és haza indult.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, valamint a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.

A 2021. május 10-17-ig tartó időszakban a dunakeszi rendőrök 7 alkalommal szűrtek ki pozitív értéket produkáló szonda okán járművezetőket a forgalomból. Öt sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, két alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki.


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.