Gyalogosgázolás Sopronban

2022. 12. 14., sze - 08:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröket egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez riasztották.

Egy 51 éves helyi férfi közlekedett személygépkocsijával 2022. december 13-án 20 óra körül Sopronban, a Hőflányi utcában. Amikor az autóval a sofőr a Rét utca kereszteződéséhez ért, oda balra nagy ívben kívánt bekanyarodni, azonban – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – az úton éppen áthaladó 50 éves soproni gyalogost elütötte. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

3

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, fogadják meg tanácsainkat:

  • A járművezetők a belátható útszakasznak megfelelően válasszák meg a sebességüket, fontos, hogy szükség esetén meg tudjanak állni!
  • A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, azonban figyelni kell arra, hogy ez a távolság az esős, ködös, párás időben jelentősen lecsökkenhet.
  • A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő – eszközök használata életmentő lehet lakott területen kívül-belül, sötétben, és jó látási viszonyok között egyaránt.
  • Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!

…hogy mindenki hazaérjen!

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.