Halálos baleset a 44-es számú főúton – frissítve, fotókkal!
A Kecskemét és Lakitelek között történt közúti közlekedési baleset következtében két férfi a helyszínen meghalt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kecskemét és Lakitelek között halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. június 17-én 23 óra körül.
Egy Ford Focus típusú személygépkocsi közlekedett a 44-es számú főúton Kecskemét irányából Lakitelek felé, amikor a 17.300-as méterszelvénynél eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Ford Transit típusú kistehergépkocsival, majd árokba csapódott. A baleset következtében a Ford Focus 45 éves vezetője – aki egyedül utazott – és a kisteherautó 67 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. A Ford Tranzit mindhárom utasát sérüléseik miatt kórházba szállították. Közülük egy 30 éves és egy 68 éves nő az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, egy 19 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.