Halálos baleset az 57-es főúton

2013. 11. 03., v - 08:54
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 56 éves nő vesztette életét abban a közúti közlekedési balesetben, amely tegnap este történt Szederkény és Szajk között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 2-án 22 óra 45 perc körüli időben egy személygépkocsi közlekedett Szederkény irányából Szajk felé az 57-es számú főút 12+970 km szelvényénél, amikor a járművet vezető 61 éves mohácsi férfi eddig tisztázatlan okok miatt elütötte az úton keresztbe gyalogosan közlekedő G. L-né marázai lakost. Az 56 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset után a személygépkocsinak hátulról nekiütközött a mögötte haladó gépjármű 34 éves vezetője, majd annak szintén nekiütközött egy 39 éves férfi az általa vezetett gépkocsival. A gépjárművezetők a balesetben nem sérültek.

 

A baleset körülményeit -szakértők bevonásával- a Mohácsi Rendőrkapitányság vizsgálja.         


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autók az út melletti árokban

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

Tartozik

Az érdi rendőrök kérnek segítséget egy fehér zoknit és papucsot viselő sofőr azonosításához, aki megtankolt, majd elhajtott.

 

A gyanú: embercsempészés

Egy albán sofőr és a vele utazó két török állampolgár jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudta hitelt érdemlően igazolni; Budapesten előállították őket.

 

Forgalomterelés a 6-os főút paksi szakaszán

A 109-es kilométerszelvényben történt anyagi káros közlekedési baleset miatt lezárva a 6-os számú főút Paks belterületén, a forgalom a környező utcákba terelve folyamatosan halad.