Halálos baleset Kadafalván - frissítve

2018. 09. 02., v - 09:22
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, 3 súlyos és 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 12 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kecskemét-Kadafalván, a Boróka utcában közlekedett a Dunaföldvári út felől 2018. szeptember 1-én 15 óra 55 perc körül egy 82 éves kecskeméti nő az általa vezetett Renault Twingo típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint a Beretvás köz kereszteződésénél úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező Volkswagen Passatnak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a kecskeméti asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik sofőr - az elsődleges orvosi vélemény alapján - könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.