Halálos baleset Pálmonostora és Csanytelek között

2014. 04. 09., sze - 17:05
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kerékpáros férfit ütött el egy kamion pótkocsija, majd továbbhajtott a helyszínről.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 9-én 15 óra 45 perc körüli időben a 4504-es számú út 7-es kilométerének közelében Tömörkény felől Pálmonostora irányába haladt egy 52 éves pálmonostorai férfi kerékpárral, amikor egy vele azonos irányba közlekedő kamion pótkocsijával elütötte. A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kamion megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Pálmonostora felé.

 

A baleseti helyszínelés teljes pályás útlezárás mellet folyik.

 

Kerülni Pálmonostorán Pusztaszer vagy Gátér irányába lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.