Halálos baleset Pest megyében - frissítve
A 2. számú főút balesettel érintett szakaszán a rendőrök teljes útlezárás mellett végzik a helyszíni szemlét és a műszaki mentést.
Eddig ismeretlen okból és körülmények között két személygépkocsi ütközött össze 2014. augusztus 23-án 11 óra 36 perckor Vác közigazgatási területén a 2. számú főút 40- 41. kilométerszelvénye között. A baleset következtében öt fő megsérült, két személy pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök az erre közlekedőket a 43-as kilométerszelvénynél, valamint a 40-es kilométerszelvénynél a 12. számú útra terelik.